Szandi
Szandi
Menü
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Képeim
 
Apróságok
 
Szerelmes SMS
 
Utolsó Frissítés

 
User Számoló
 
Szavazz
Lezárt szavazások
 
Ébersztő Óra
 
zene
 
MIT SZERETNÉL ITT LÁTNI MÉG A LAPON?
Lezárt szavazások
 
Szerelmes SMS
Szerelmes idézetek gyûjteménye. Köszönet az alkotóknak. "A magányosokból lesznek a költők. Azokból, akiket nem értenek meg; vagy akik nem értik, hogy miért van úgy, ahogy van. Akik bár próbálnak alkalmazkodni, de rájönnek, ha belenyugszanak a dolgokba, ha beleolvadnak a körforgásba, lelkileg silánnyá válnak. Ők azok, akiknek ha elég elszántságuk lenne, ami rossz, ami közhely, azt mind-mind megváltoztathatnák. De senki nem érti őket. Vagy ha igen, akkor is csak a felszínt, a külcsínt veszik észre. "Milyen szépen rímel! Igazi mestermunka!" És a lényeg nem ez. Mert a kívülállók nem látnak a mélyére. Nem értik, mit is akart mondani, nem tudják felfogni, hogy ami azt a verset ihlette, az mekkora érzés, legyen az öröm, vagy épp mérhetetlen bánat. Az igazi költők azok, akik észreveszik az élet apró dolgait, a világ cseppnyi rezdüléseit. Csak sajnos kevesen vannak, akik valóban ilyenek. S ha vannak is, még kevesebben vállalják fel azt, amit tesznek, amit működtetnek. Mert ez a világ nem az ilyen érzékeny lelkűek számára van berendezkedve. S ezt mindnyájan tudjuk. Csak rajtunk múlik, hogy szembeszállunk-e ezzel, vagy szép lassan, észrevétlenül és akaratlanul belesüllyedünk a felszínbe, a közhelybe, és mindabba, ami körülölel minket." Az összes idézet innen (pdf) egyben letölthető. "Szeretni és szeretve lenni olyan, mintha kétfelõl sütne ránk a nap." "A szerelem azé, aki szeret, nem pedig azé, akit szeretnek." "Két ember között a legrövidebb út egy mosoly." "Én nem tudom, mi ez, de jó nagyon, Elrévedezni némely szavadon, Mint alkonyég felhõjén, mely ragyog, És rajta túl derengõ csillagok. Én nem tudom mi ez, de édes ez, Egy pillantásod, hogyha megkeres, Mint napsugár, ha csillan a tetõn, Holott borongón már az este jön. Én nem tudom mi ez, de érzem, Hogy megszépült megint az életem, Szavaid selyme szíven simogat, Mint márciusi szél a sírokat. Én nem tudom, mi ez, de jó nagyon, Fájása édes, hadd fájjon, hagyom. Ha balgaság, ha tévedés, legyen, Ha szerelem, bocsásd ezt meg nekem!" "Mint szakadék szélén orült zenész, úgy táncolok szíved peremén. Ránts magaddal!....hogy szárnyak nélkül is repülhessek feléd!" "Élvezem én az életem veled Hívogat a szavad, simogat a kezed Ajkaink összesimulva Csókod édesen olvad ma Szívem epedve reád vár Mi az mi téged rabként zár Nem enged hozzám szabadon S én kívül maradok a falakon Nem bírom soká nélküled Hívó szóm mért nem leled? Míg kétségek között remélek Szerelmes vágyban elégek." "Csillagokat nézel, szép csillagom. Ég ha lehetnék, két szemedet nézném csillagom ezreivel." "Ne félj hát, mert veled vagyok... Ne félj, mert megváltalak, neveden szólítalak, az enyém vagy Ha tengereken kelsz át veled leszek És ha folyókon, nem borítanak el ... Mert drága vagy szememben, mert becses vagy nekem És szeretlek!" "Szeretném ajkad izét szomjazni olthatatlanul, tested melegét magamba szívni, láthatatlanul ott lenni minden jóban, minden kimondott mondatodban, az ételeidben a mosolyodban, lépéseid ritmusában, sóhajaid párájában, minden gondolatodban." "Szeretnék szemed kútjába merülni, mélyére szállni, s odalenn megérinteni, ha már egyedül vagyok a végtelent." "Addig kerestelek, míg meg nem találtál - s hogy ez megeshetett, úgy érzem :becsesebb életnél, halálnál." "Vakon vágtázva is, és át tûzön-vízen, megmértük végre: mekkora lehet Két végtelen! - Se gyõztesen, se vesztesen, félálomban suttogjuk: i g e n. Álmunk mély és teljes legyen. S hogy nappal is rólunk álmodjon a Szerelem: ébredj velem, Jobbik Felem, ÉBREDJ VELEM!" "Az vagy nekem, mint földnek az ég. Az vagy nekem, mint égnek a kék. Az vagy nekem, mint télnek a hó." "Sírok, ha sírsz, ha ragyogsz, ragyogok Néma barátod, rabszolgád vagyok, alázatos és bizalmas barát, Aki nem kér semmit, csak néz és imád, És nem akar lenni, csak általad, Csak árnyéka annak, ami vagy." ( Szabó Lőrinc ) "Mióta készülök, hogy elmondjam neked szerelmem rejtett csillagrendszerét; egy képben csak talán, s csupán a lényeget. De nyüzsgõ, s áradó vagy bennem, mint a lét és néha meg olyan, oly biztos és örök, mint kõben a megkövesült csigaház. A holdtól cirmos éj mozdul fejem fölött a zizzenve röppenõ kis álmokat vadász. S még mindig nem tudom elmondani neked, mit is jelent az nékem, hogyha dolgozom, óvó tekinteted érzem kezem felett. Hasonlat mit sem ér. Felötlik s eldobom, mert annyit érek én, amennyit ér a szó versemben, s mert ez addig izgat engem, míg csont marad belõlem s néhány hajcsomó. Fáradt vagy s én is érzem, hosszú volt a nap, mit mondjak még? a tárgyak összenéznek a téged dicsérnek, zeng egy fél cukordarab az asztalon, és csöppje hull a méznek s mint szivárvány golyó ragyog a terítõn, s magától csendül egy üres vizespohár. Boldog, mert véled él. S talán lesz még idõm hogy elmondjam milyen, mikor jöttödre vár. Az álom hullongó sötétje meg-megérint, elszáll, majd visszatér homlokodra, álmos szemed búcsúzva még felém int, hajad kibomlik, szétterül lobogva, s elalszol. Pillád hosszú árnyéka lebben. Kezed párnámra hull, elalvó nyírfaág, de benned alszom én is, nem vagyok más világ s idáig hallom én, hogy változik a sok rejtelmes, vékony, bölcs vonal hûs tenyeredben." "Az az ember, akit bennem szeretsz, természetesen jobb nálam: én nem vagyok ilyen. De te szeress, és én majd igyekszem, hogy jobb legyek önmagamnál." ( Prisrin ) "Rohanj hozzám, de csak hozzám Ne hozz semmit nekem csak magad! Nem vagy álom, nem vagy emlék, Nem vagy elfelejtett gondolat! Hagyd az ajtót tárva-nyitva Rohanj hozzám, hogy már lássalak... Vedd könnyen, ami nehéz velem Tedd többé, ami kevés nekem Ölelj engem, erõsebben Bûvös körödben vágy éget el Rohanj hozzám, de csak hozzám, Ne szaladj el tõlem hirtelen... Vedd könnyen, ami nehéz velem Tedd többé, ami kevés nekem... " "Írnom kell, rólad, rólam, érzéseimrõl, neked, magamnak. Örök igazság: a szerelem a legnagyobb, a legszentebb dolog, mit ha nem ismersz nem vagy nõ, nem vagy férfi. Kell valaki, aki megért téged, kell, hogy úgy érezd megérted. Valaki, ki úgy érzed, szeret, s a csókodtól, mint egy levél megrezeg. Vele álmodsz, vele ébredsz fel. Keresed, örülten, vágyaktól vezérelten s ha megleled, s azt hiszed, a tied, soha el nem veszted, mint esõcseppet a végtelen tenger, elnyel, magába fogad a csoda, a gyönyörû, tiszta, mély szerelem. Elvarázsolódsz, megismerkedsz, a barátod lesz, a varázs, a mágia, az ezerszer-ezer csoda, megnyugszol, béke lesz a szívedben, és ha ez az igazi, ragyogsz, és ragyogtatsz. ... Megtalálod az igazit, rád talál a szerelem, a nyolcadik, a legnagyobb csoda, földöntúli, mindenek feletti, úgy tekint rád, mint kisbaba ártatlan szeme minden újra, szépre csodálkozón, kérdõn: velem is megeshet valóban, igazán, létezhet? Minden más értelmét veszti, ócskáshoz kerül, hisz tündököl, minden mást elhamvaszt a szerelem vérvörös lángja. A tiéd, megkaptad, vigyázz rá, zárd el duplán-biztos páncélszekrénybe: a szíved közepébe, tápláld, szeress, és hagyd, hogy szeressenek, ne akard megmagyarázni, csak hagyd, cirógatni, végig simítani magadon az érzést, fogadd magadba, körülölel majd és megmelegít, akár nyári szellõ, langyos, kristálytiszta mindenek ura, végtelen óceán. A szerelmet az élettel együtt, és annak végéig tanulod, meg soha nem ismered, a magyarázhatatlan csodát, nincs képlet, nincs szabály, csak érzetek, érzelmek, haja fejed magába fogadó selyme, bársonya, mindig meglepõ, magával ragadó arca, naponta megcsodálod, elvarázsol, magához láncol, mint tiszta oxigén, életet ajándékoz minden nap minden pillanatában. Ajka, és ahogy csókol, megremegsz, ájulás, lábaid gyengék, mindenek súlya, a szerelem nehezedik rájuk, álomtájra, álmok közé repít oly-oly könnyedén. Csak az ajkak beszélnek, minden más érdektelen, elmondják egymásnak a varázsigét, a Titkok Könyvét, belelapoznak, beleolvasnak, és rájössz mindez nem földi gyönyörûség, a csodák-csodáját éled át könnyedén. Nyakán az inak, megfeszülnek, és te magadba szívod nõi illatát, melyhez nincs hasonló, nincs más kábulat, rácsodálkozol testének minden elrejtett kis pontjára, szemed színt vált, magával ragad a gyönyör, nem tudod, mit miért, hol és hogyan, és õmagába fogad, rád tapad, eggyé válik veled, megszunik tér s idõ, szerelemvörös betûkkel íriszébe égeted gondolatod: SZERETLEK! Szerelempárás testére tekintve egy érzés, két karodba zárd, öleld, félton, óvón, nem engednéd, kell, bódítóan kell neked, minden pillanat minden pillanatában, örökké, hiszed, a halál is legyozhetõ, mindig szeretni akarod, vigyázni rá, táplálni, vigyázni a csodát, ismételni, csökönyösen ismételni, mert nem lehet megunni. Létezhetsz, mert létezik, szerethetsz, mert szeret, beszélhetsz, érti szavad, érti, felfogja, mit mondasz, de csak rábólint, hisz neki annyira egyértelmû, mint hogy holnap is lesz egy nap, felkel a nap, forog a föld. De azért hálás neked, bólint, õ is így gondolja, amit elsuttogtál: MEGSZERETTELEK ÉLETRE-HALÁLRA!" "Benned találtam… Benned találtam ébredésemet, Ontod arcomra gyönyörû fényedet, Zerge könnyedséggel megszerzett szívemen Sóhaj hullik ajkaimmal rád, Omló bûneimmel, vágy, szerelemmel. Boldog bensõm megperzselted, Óhajoddal, röpke csókokkal, Zajtalan szellemeddel, megbabonázó kacagással, Sellõm van, egy repesõ, kacagó Oda illõ szívembe, boldogsággá szeretve." "William Shakespeare: LXXV. szonett Az vagy nekem, mi testnek a kenyér s tavaszi zápor fûszere a földnek; lelkem miattad örök harcban él, mint a fösvény, kit pénze gondja öl meg; csupa fény és boldogság büszke elmém, majd fél: az idõ ellop, eltemet; csak az enyém légy, néha azt szeretném, majd, hogy a világ lássa kincsemet; arcod varázsa csordultig betölt, s egy pillantásodért is sorvadok; nincs más, nem is akarok más gyönyört, csak amit tõled kaptam s még kapok. Koldus-szegény királyi gazdagon, részeg vagyok és mindig szomjazom." "SZERELMES VERS Hegyes fogakkal mard az ajkam, Nagy, nyíló rózsát csókolj rajtam, Szörnyû gyönyört a nagy vágyaknak. Harapj, harapj, vagy én haraplak. Ha nem gyötörsz, én meggyötörlek, Csak szép játék vagy, összetörlek, Fényét veszem nagy, szép szemednek. - Ó nem tudom. Nagyon szeretlek. Úgy kéne sírni s zúg a vérem, Hiába minden álszemérem, Hiába minden. Ölbe kaplak: Harapj, harapj, vagy én haraplak!" ( József Attila ) "Csillagot láttam Csillagot láttam a szemedben - egy könnycsepp volt kibuggyanóban, még rá is csodálkoztam hosszan, és fájdalmasan megszerettem, mert én okoztam." "A szerelem gyönyörûséges virág, ám bátornak kell lennünk, hogy irtózatos szakadék szélén szedjük." ( Stendhal ) "A szerelem olyan, mint a fa: magától növekszik, mély gyökereket ereszt egész valónkba, és gyakran tovább zöldül a szív romjain." ( Victor Hugo ) "A szerelem mindent pótol, a szerelmet nem pótolja semmi." "Nem igaz, hogy a szerelem vak. Ellenkezőleg, a szerelmes olyasmiket lát meg imádottján, amiket más nem vesz észre." ( Feleky László ) "A költészet csillaga a szerelem: és egyúttal a szerelem az élet magva is; aki megismerte a szerelmet, örökké él." "A szerelemben gyöngédség is van, a szerelem vágyik arra, hogy oltalmazzon, hogy jót tegyen, hogy gyönyörûséget adjon - ha ez nem is önzetlenség, mindenesetre az önzésnek csodálatosan leplezett fajtája." "Szerelem: meghódítani, bírni és megtartani egy lelket, mely annyira erõs, hogy fölemel bennünket, s annyira gyönge, hogy éppoly szüksége van ránk, mint nekünk õreá." ( Paul Gerardy ) "A szerelem éppoly problémátlan, mint egy jármû. Csak az a kérdés, ki vezet, ki utazik, és merre visz az út." "A szerelem megsemmisíti az észt. Az agy és a szív olyan, mint a homokóra két edénye: amikor az egyik megtelik, a másik kiürül." "Elõször a szem csókol, aztán a kezem, mint tenger ömölsz el érzékeimen, mint tenger ömöllek én is körül, aztán part s tenger összevegyül, s együtt, egymás partján heverünk; - vagy nyári réten ringat gyönyörünk, s mi vagyunk a virág, az illat, a nap s a lepkék bennünk párzanak; - vagy a felhõk vagyunk ott az égen: igen, azok is oly tengerszerûen lüktetnek és hullámzanak, egymáson átáramlanak; - vagy mit tudom én!... Részeg vagyok, hunyt szemmel apadok, áradok, és ahogy a csókodba veszek, a mindenséggel keveredek, s a mondhatatlant mondanám, de összevissza dadog a szám, hogy áramok, és hogy emelsz, ölelsz, s szikrát vet a test és fellobban a perc - óh, gyúló lánghalál! - Elégtek, szavak? - Villámok vad deltája szakad lelkünkbe, s mi eltûnünk, mint a fény, érzékeink káprázó tengerén." ( Szabó Lőrinc ) "Vörös Liliom Kék Liliomtengerben Látom rózsás ajkaid Kihajló virágok közt Érzem nyelved tükrében Égõ szerelmeink perceit Csak nézlek, és arról álmodom, Hogy majd télen Hideg verítékben Is kezed fogom És mindig érzem A virágot A tavaszt Az elmúló õszt A nyarat A Csókokat S a Vörös Virág ÉGETÕ ÍZÉT" "Vágyom Rád! Szeretnélek a karjaimba zárni, Szeretnélek ismét látni. Érezni tested melegét, Ami szüntelen kéri, hogy MÉG!!! Akarom a gyönyört a szenvedélyt, Akarom a szépséget és a kéjt; Ami felhevíti egész lényemet, Nem kérek mást, csak egy Boldog Életet!" "Álmodj... Álmodj boldogot, álmodj szépet Álmodj igazra váló meséket Álmodj barátot, melletted állót Álmodj hû társat, el sose válót Álmodj magadnak igazi otthont Álmodj bele, kivel megosztod Álmodj táncot, mi magasba emel Álmodj táncost, ki szívednek felel Álmodj tüzet, lánggal égetõt Álmodj csókkal perzselõ szeretõt Álmodj utakat, messzi világot Álmodj szívedben nyíló virágot Álmodj szerelmet, tiszta vágyat Álmodj, lesz kivel megosszad ágyad Álmodj szabadot, láncot megtörve Álmodj szárnyalást, földhöz nem kötve Álmodj hát jövot, álmodj szépet Álmodj igazzá váló meséket..." ( Bogdán András ) "Álmodó Amikor lehunyod két csillag-szemed Amikor párnádra hajtod a fejed Amikor gondod a holnapra hagyod Amikor álmodsz - én Veled vagyok. Amikor lépted rossz útra téved Amikor sorsod nehéznek érzed Amikor egyedül maradtál végleg Amikor nincs más - vezetlek Téged. Amikor sírnál - de elfogyott könnyed Amikor érzed - a szavak is ölnek Amikor a sötét elnyelne Téged Amikor fény kell - én gyújtok Néked. Amikor könnyed patakként árad Amikor örök vendég a bánat Amikor felhõk ültek a szemedre Amikor sírsz - mosolyogj szemembe... Amikor fáj - ne hagyd, hogy fájjon Amikor bánt - ne hagyd, hogy bántson Amikor eljön a halál érted Akkor élni én hívlak Téged... Álmodj patakot, virágzó rétet Õzet, pacsirtát, fürge menyétet Álmodj napot, szellõt - fényeket Csillagok vándora - élj életet..." ( Bogdán András ) "Álom... Azt álmodtam: szerettél Velem együtt nevettél Szemed fénye ragyogott Lehoztunk egy csillagot." ( Bogdán András ) "A szerelem olyan, mint az élet, csak a halállal érhet véget..." "Megtanítottál szeretni, Látni, érezni. És én most már csak Téged látlak, Téged érezlek és csak Téged szeretlek. És nem tudom meddig, és nem is akarom tudni, Mert csak ma van, csak most, csak az a pillanat, Amíg mellettem vagy, amíg látlak és érezlek, Amíg szeretsz. Szeretlek!" "Ha ez a szerelem, ez a naponta Meghalok és naponta újjászületek, Akkor már tudom, mirõl írnak a költõk, és mirõl írtak eddig is századokon át. Ezt eddig nem tudtam, nem éreztem, És köszönöm a sorsnak, hogy megismertetett Veled, És köszönöm Neked, hogy megismertettél ezzel a keserédes, fájdalmasan gyönyörû érzéssel. Köszönöm!"
 
Hány óra van?
 
Milyen nap van ma?font>
2024. Október
HKSCPSV
30
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
02
03
<<   >>
 
Számláló
Indulás: 2006-07-18
 
Chat
Név:

Üzenet:
:)) :) :@ :? :(( :o :D ;) 8o 8p 8) 8| :( :'( ;D :$
 
vigyori
 
Szavazz
Lezárt szavazások
 
Filmem
 

Az általam legjobbnak vélt sportanimék listája itt olvasható. Top 10 Sportanime az Anime Odyssey-n!    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Megnyílt a webáruházunk! NYITÁSI AKCIÓK! Tusfürdõ+Fogkrém+Sampon+Izzadásgátló+multifunkcionális balzsam most csak 4.490!    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran!    *****    Veterán anime rajongók egyik kedvence a Vadmacska kommandó. Retrospektív cikket olvashatsz róla az Anime Odyssey blogban    *****    Parfümök, Olajok, Párologtatók mind egy weboldalon! Siess mert nyitási AKCIÓNK nem sokáig tart! Nagy kedvezmények várnak    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Aki érdeklõdik a horoszkópja után, az nem kíváncsi, hanem intelligens. Rendeld meg most és én segítek az értelmezésben!    *****    A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött + napi agymenések és bölcseletek    *****    KARATE OKTATÁS *** kicsiknek és nagyoknak *** Budapest I. II. XII.kerületekben +36 70 779-55-77    *****    Augusztus 26-án Kutyák Világnapja! Gyertek a Mesetárba, és ünnepeljétek kutyás színezõkkel! Vau-vau!    *****    A horoszkóp elemzésed utáni érdeklõdés, nem kíváncsiság hanem intelligencia. Rendeld meg és nem fogod megbánni. Katt!!!    *****    Cikksorozatba kezdtem a PlayStation történelmérõl. Miért indult nehezen a Sony karrierje a konzoliparban?    *****    Will Vandom Rajongói Oldala &#9829; nosztalgia W.I.T.C.H. a javából, 2006 óta &#9829; Te még emlékszel?    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek bele kell néznie. Tedd meg te is, én segítek értelmezni! Kattints! Várlak    *****    Nagyon részletes születési horoszkóp + 3 éves elõrejelzés + kötetlen idejû beszélgetés diplomás asztrológussal! Kattints    *****    Smart Elektronika - Arduino és Okos Elektronikai termékek webáruháza .Álmodd meg, alkosd meg, vezéreld a jövõt!    *****    Smart Elektronika - Arduino és Okos Elektronikai termékek webáruháza .Álmodd meg, alkosd meg, vezéreld a jövõt!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek bele kell néznie, itt: www.csillagjovo.gportal.hu    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését. 0630/583-3168